Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hallgatni tudni kell

2009.05.02

Május 2.: A lelki elsősegély szolgálatok napja Magyarországon

Hallgatni tudni kell!

Szerző: Mácsai Kornélia

Többféle hallgatás létezik. Ezt szinte nap mint nap megtapasztaljuk. A közönyös, ránk nem figyelőtől kezdve egészen a teljes odafigyelésig – azt hiszem, ez utóbbit egyre kevesebbszer. Pedig mennyi előnnyel jár az, ha megtanulunk odafigyelve hallgatni! Ha nem azon jár az eszünk, miközben a másik beszél, hogy mi mit fogunk válaszolni. Ilyenkor szinte egy új világ nyílik meg számunkra, mert felfedezzük, milyen is a másik ember. A telefonos lelkisegély-szolgálatok munkája a társadalomban szinte alig kap nyilvánosságot, noha köztudott, hogy a hazánkban kialakult helyzet miatt napjainkban is egyre többen veszik igénybe szolgáltatásaikat. A Római Katolikus Egyházi Szeretetszolgálat vezetője, Endrődy Zsuzsanna, valamint a Szeretetszolgálat által működtetett Caritas Lelkisegély Telefonszolgálat vezetője, Kovács Győző beszélt lapunknak a telefonszolgálat működéséről, történetéről.
„Több mint húsz éve, 1989-ben indultunk – kezdi a beszélgetést Endrődy Zsuzsa. – Ekkor kezdtek el nagyobb mértékben, országszerte megjelenni a telefonos szolgálatok is más civil szerveződések mellett. Ebben az időben a Szeretetszolgálat nagyon korszerű és előremutató dolgot tett, amikor felvállalta egy ilyen szolgálatnak a patronálását. Úgy tűnt, hogy a lelkisegély-szolgálatoknak a szövetsége, a LESZ (Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége) mindig képes lesz megszerezni a fennmaradáshoz szükséges támogatásokat” – tette hozzá. Természetesen ez a szolgáltatás ingyenes – nem csupán a hívóknak, hanem azoknak is, akik önkéntesnek jelentkeznek, akik munkájuk, illetve családjuk mellett vállalják el ezt a sokszor nem könnyű feladatot. Ahogyan azonban ma minden pénzért kapható, az ingyenes szolgáltatások anyagi hátterét is biztosítani kell. „Egy éven belül, a legszerényebbre lecsupaszítva is, megközelítik a két millió forintot is a kiadásaink” – összegezte Endrődy Zsuzsa.

A társaság történetéről elmondta, hogy a rendszerváltás után szinte minden nagyobb városban alakultak lelkisegély-szolgálatok, amelyeket később körzetivé alakítottak. „A miénk maradt meg egyedül országosnak” – mondta büszkén. Majd így folytatta: „1989-ig nem volt szabad olyan kényes témákról beszélni, mint például a szegénység, az alkoholizmus és az öngyilkosság, hiszen a szocialista emberképbe nem fért bele, hogy a társadalomban bármi probléma lenne. Ekkor, ’89-ben alakult meg – az országban elsőként – a Szeretetszolgálaton belül a családsegítő szolgálat is. Tulajdonképpen ekkor lett szabad az Egyház olyannyira, hogy a tevékenységeit kiterjessze a hitéleten túl más területekre is.” Kovács Győző ehhez hozzátette: „Országosan ismert pszichológusok, pszichiáterek és lelkészek fogtak össze azért, hogy ennek a szolgálatnak a szakmai hátterét meg tudják valósítani. Kidolgozták a képzésnek az elméleti és a gyakorlati részét. Kezdetben a lelkesedés olyan nagy volt, hogy három-négyszeres túljelentkezés volt, a 10-12 fős csoportokat 40-50 ember közül kellett kiválasztani” – ez a lelkesedés természetesen idővel lecsökkent, de emberhiánnyal szerencsére eddig nem kellett számolni, hiszen mindig vannak olyanok, akik vállalják ezt az áldozatot embertársaikért.

A telefonos munkatársaknak szigorú szabályokat kell betartani ahhoz, hogy önmaguk mentális egészségét megóvják. Ahogyan azt Kovács Győző elmondta, „szakmai feltétel, hogy kéthetente stábülésen – úgynevezett szupervízión – vegyenek részt két órán keresztül. Ezzel erősítjük az ügyelők mentálhigiéniai terhelhetőségét, biztosítjuk számukra a szakmai képzést, valamint megelőzzük az elfáradást és a kiégést. Havonta minimálisan két éjszakát kérünk, maximálisan négyet. Ha ezt valaki munka mellett végzi, az önmagában is hatalmas teljesítmény. Egy éjszaka, este 6-tól reggel 6-ig nyolc-tíz érdemi hívás érkezik, ami egyenként harminc-negyven perces beszélgetést jelent. Ez tehát nemcsak mentálisan megterhelő, hanem fizikailag is kifárasztja az ügyelőt”.

Ahhoz, hogy valaki telefonos segítő legyen, nagyon nagy felkészítésre van szüksége. A jelentkezőtől önéletrajzot és motivációs levelet kérnek, majd személyes beszélgetésre hívják be. Ezek után kezdődhet el – megfelelő jelentkező esetén – az a kurzus, melyen elméleti és gyakorlati dolgokat is tanulhatnak. A felkészülést szakemberek: pszichológusok és pszichiáterek tartják, hiszen ahogyan azt Endrődy Zsuzsa elmondta: „Nehéz feladat az, hogy teljesen összeszedetten ott legyen a telefonos munkatárs, megerősítse és meghallgassa azt, aki úgy hív, hogy a hangja az egyetlen információforrás. Hallgatni megtanulni, az egy külön munka.” Az újoncot folyamatosan vezetik be a munkába. Először a minden ügyelőnek a kötelező kéthetenkénti összejöveteleken kell részt vennie, majd neki magának kell eldöntenie, hogy mikor érzi magát késznek arra, hogy „élesben” felvegye a telefont. Kovács Győző szerint „három-négy hónapot is igénybe vehet” mindez, hiszen önismeret és hitelesség nélkül biztosan nem működik. Ez azt jelenti, hogy az ügyelőknek fel kell mérniük saját határaikat: mennyire érinti meg őt a másik ember problémája, hiszen ha túlságosan személyes számára egy-egy történet, akkor nem tud érdemben segítségére lenni a hívónak. Kovács Győző hozzátette: „Nagyon fontos kritérium, hogy a segítőnek is tudnia kell segítséget kérni – először is saját magukon kell gyakorolni a segítő beszélgetést.” Az ügyelők nem látják el tanácsokkal a betelefonálót, hanem kérdésekkel és visszatükrözéssel „szembesítik” a krízisben lévőket saját problémájukkal. Endrődy Zsuzsa elmondta: erre a módszerre azért van szükség, mert „az ember beszűkül, és a probléma tölti ki egész személyiségét, csak a krízis foglalkoztatja. Ezért fontos, hogy a másik, meghallgatni tudó ember egy visszakérdezéssel, egy megfelelő reakcióval arra, amit ő mondott, meg tudja láttatni, hogy egy másik nézőpontból is megközelíthető a problémája. Ezáltal egy pici rést tud nyitni ebbe a beszűkült állapotba. Ha sikerül ezt a kis helyet megteremteni, akkor tudja megfogalmazni a betelefonáló, hogy valójában mi okozza számára a krízist. Nagyon sokszor, amikor valaki telefonál, akkor az elsőre elmondott probléma egy másikat, mélyebbet takar. Ha én az elsőre rögtön valami tanácsot adnék, akkor ez a mélyebb perspektíva sosem derülne ki.”

Az anonimitás nagyon hangsúlyos a telefonálás során mind a hívó, mind az ügyelő részéről. Ennek ellenére megállapítható, hogy országos elérhetősége miatt szinte fele-fele arányban vannak a hívók Budapestről és vidékről, ezen kívül az életkor szerinti megoszlás is hasonlóan egyenletes: egyaránt telefonál tizenéves és idős nyugdíjas, valamint a két véglet közötti korosztály képviselői is. „Vannak visszatérő hívóink – mondja Endrődy Zsuzsa. – Sokan vannak, akik valamiféle sebet hordoznak, illetve a meg nem értettséggel küzdenek, és valamilyen oknál fogva nem találnak a környezetükben olyan személyt, akivel a problémáikat megoszthatnák.” Rávilágított arra a fokozatosan növekvő problémára is, mely szerint az egyes ember egyre inkább magára marad – ez természetesen leginkább az időseket sújtja. „Korunk nagyon nagy betegsége az, hogy nem akarunk rászorulni a másikra. Inkább anonim módon osztjuk meg a bajainkat” – mutat rá arra a folyamatra, amely miatt olyan sokan fordulnak az anonimitást nyújtó eszközökhöz. Sokan szinte életgyónást végeznek egy-egy telefonbeszélgetés során, mert „így az igazság megszabadítja őket” – utal a bibliai idézetre Kovács Győző.

Az odafigyelve hallgatást meg kell tanulni. Talán sokan vannak olyanok a környezetünkben is, akiknek szükségük lenne arra, hogy egy nyitott emberrel megosszák a problémáikat. Vegyük észre a másik problémáit, a másik ember igényeit, és segítsük őket, hogy ne zárkózzanak be! És ne felejtsük: a meghallgatás nem azt jelenti, hogy nekünk kell megoldani a problémát, hanem azt, hogy szeretettel odafordulunk a másik felé.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.