Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Örökség és összetartozás

2012.09.26

 

 

Örökség és összetartozás - a család rejtett törvényszerűségei

 

2012-01-16 | Szerző:

 

Az ember nem cserélheti le a családját – tartja a mondás. A családból növünk ki, szüleinken keresztül kerülünk kapcsolatba a világ többi, tágabb részével, és általában családtagjaink azok, akik egy életen át elkísérnek, ők nyújtanak támaszt és talapzatot. Mégis, gyakran mintha átok lenne az eltéphetetlen vérségi kötelék, úgy érezzük, gúzsba köt vagy eltérít. Vajon a pszichológia milyen magyarázattal szolgál, mit tud a családi élet, családi sors mély bugyrairól?

Sérülékeny rendszer


A család több, mint tagjainak összessége; önálló rendszer, organizmus. Minden család sajátos működési móddal rendelkezik arról, hogyan kell megoldani a konfliktusokat, hogyan kell kezelni a világ dolgait, forogni a társadalomban, mennyire lehet beengedni egy „idegent”. Ezeket a forgatókönyveket, például ha beüt a katasztrófa, mi a célravezetőbb: harcolni vagy a fejünket a homokba dugni, minden generáció átörökíti a következőnek. Felnőttként nagyon nehéz levetkőzni az automatizmussá beivódott programokat.

Ha változás következik be az egyik családtag életében, például új közösségbe kerül, új tevékenységek felé fordul, a többi hozzátartozónak is át kell alakulnia vele együtt, nyitottá kell válnia az újra, hogy a rendszer egységét megőrizzék. Ha az egyik tagnak nehézségekkel kell szembenéznie, mondjuk elvesztette az állását, akkor a többi tag sem bújhat ki a megpróbáltatás súlya alól, mind az anyagi, mind az érzelmi terheket illetően. Amikor az egyik családtag úgy érzi, a család „lehúzza”, megőrjíti, a probléma gyökere gyakran abban rejlik, hogy a család nem akarja elfogadni az ő átalakulását, hanem azt várják, maradjon minden a régiben. Összeütközéshez vezethet, ha a felnövekvő generáció új szokásokat akar meghonosítani, más értékrendet választ vezérfonalként. A család – miként a szélesebb társadalom – nehezen tolerálja a lázadókat.

A család átalakulási időszaka könnyen táptalaja lehet válságnak, például az egyik tag betegségének. A szülők párosa képezi a tartópillért – csakhogy mivel minden párkapcsolat hullámzó, kettejük építménye is meginoghat. A gyerekek fogékonyak a stresszhatásra, különösen, ha a biztonságos fészküket fenyegeti veszély. Nem ritka, hogy a gyermek megbetegedése, legyen az elhúzódó influenza vagy kórházhoz vezető elváltozás, valamilyen mélyben bujkáló családi dinamikát jelez, tehát valaminek a tünete. Ha a tünet mögött családi probléma sejlik fel, fontos, hogy kezeljük a kiinduló okot is; ha a családi élet rendbe jön, regenerálódik, akkor nem lesz többet szükség a tünetre sem.

Konfliktusok és transzgenerációs traumák


A tagok személyes sorsa és a köztük levő kapcsolatok írják a családi történet regényét. Ez a könyv a legkevésbé sem emlékeztet egy happy enddel végződő filmre, inkább folyamatos súrlódások, viszályok, kibékülések, netalán szakítások végtelen története. Mivel családtagjainkhoz kapcsol a legszorosabb lánc, irántuk ébredhet a legengesztelhetetlenebb harag. Ahol az egyik fél sértettséget hurcol magában, ott a másik gyakran bűntudatot; egy-egy összeütközés után évekig, akár évtizedekig tarthat a neheztelés és vezeklés, negatív feszültséggel hintve tele az egész család hétköznapjait.

A családot ért veszteségek messzire gyűrűző megrázkódtatást jelenthetnek. Egy hozzátartozó korai halála, öngyilkossága, súlyos betegsége után lassú gyászfolyamaton keresztül vezet a felépülés. A veszteség elsiratása ugyan sok fájdalommal jár, de hosszú távon több gyötrelmet jelent, ha a gyász nem következik be, ha a traumát kiszorítják a családi emlékezetből, nem beszélnek róla, elfelejtik, mert elviselhetetlen a fájdalom vagy a szégyen, és élnek tovább, mintha mise történt volna. Csakhogy a trauma nem olvad bele nyomtalanul az éterbe, hanem továbbél a családtagok tudatalattijában, és még a második, harmadik generáció is hordozhatja magában a veszteséget, látszólag ok nélküli haragot és fájdalmat cipelve. Ugyanilyen transzgenerációs traumaként göröghet végig a családi történeten, ha egy súlyos konfliktus következtében az egyik tag hátat fordít az egységnek, és „kiszáll”.

A nehéz sors feloldása


A láthatatlan transzgenerációs traumákon alapul Bert Hellinger elmélete és népszerű családállítás módszere. Hellinger, a pszichológiai családelméletekből kiindulva és azokat megtermékenyítve az afrikai vallás családszemléletével, a nagycsalád közös tudatáról, mint energiamezőről beszél. A nagycsaládba minimum három generáció tartozik (bár ez a kör tágulhat), és a közös energiamezőn keresztül az egyes tagok sorsa befolyásolhatja a leszármazottak sorsát is, anélkül, hogy az ifjabb generáció ismerné a múlt eseményeit.

Nehéz sorsnak tekintjük egy hozzátartozó korai halálát, súlyos betegségét, öngyilkosságát, ha a családban valaki ölt vagy megölték, de nehéz sorsnak számít a homoszexualitás is, a kitelepítés, vagyonelkobzás (gyökértelenítés), vagy ha valakit kitagadnak. Hellinger megfigyelései alapján a feledésbe merült nehéz sorsok megismétlődnek a későbbi generációk életében. Szerinte ezért fordulhat elő, hogy egy családon belül kumulálódnak az öngyilkosságok, vagy többször felbukkan ugyanaz a tragikus élettörténet. Rejtett transzgenerációs hatásokra utalhatnak az olyan megérzések is, hogy valaki nem a saját életét éli, nem tud önmagává válni. Fogva tartja, eltéríti valami nagyobb erő…

Bert Hellinger e felismeréseken alapuló terápiájának számos páciens köszönheti gyógyulását, testi és lelki problémákkal küzdők egyaránt. De miben is áll a gyógymód? A családállítás során, történjen az egyéni terápiában bábokkal vagy csoportterápián a résztvevőkkel, a páciens felállítja a nagycsalád minden tagját úgy, hogy helyük tükrözze családban betöltött pozíciójukat és egymással való viszonyukat. A problémás családokban szinte mindig van olyan, aki először hiányzik az állításból vagy a peremre került… ő az, akinek a nehéz sors jutott, akit töröltek az emlékezetből, akinek a neve tabu. A családállítás valójában egy rítus, ahol beállítják a körbe, aki kiszorult onnan, megtisztelve ezzel az emlékét és az osztályrészéül jutott szenvedést. Amikor a hiányzó visszakerül a családi tudatba, a nehéz sors is visszatér hozzá (hiszen odatartozott eredetileg), és felszabadul alóla a későbbi generáció. A közös erőtér átrendeződik, egyensúlya visszaáll, nemcsak a fizikai állítás, hanem a családi psziché szintjén is…


Felhasznált irodalom:
Koltai Mária: A múlt öröksége: gyász és remény. In. Bagdy E., Koltai M., Pál F., Popper P.: A belénk égett múlt. Kulcslyuk Kiadó, Budapest, 2011, 9-49.
www.hellingerintezet.hu