Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szupervízió az egyik leghatékonyabb szakmai személyiségfejlesztő módszer a szociális, pedagógiai, profit és nonprofit területen. Célja a hivatásbeli személyiség kompetencia fejlesztése.

Bélyegkép a 2007. május 31., 23:31-kori változatrólAkhilleus Charun Cdm Paris Teremtés (Delfoi)

A szupervízió nem felügyelet, nem ellenőrzést jelent, hanem egy tanulási folyamat a személyes tapasztalat szakmai és/vagy személyes kontextusában. A szupervízió eszköztára az alkalmazott pszichológia és a pszichoterápia módszerei közül integrálódnak, tiszteletbe tartva a kompetencia határokat és kereteket.

Tartalomjegyzék

Mi a szupervízió?

Két megközelítés szerint:

  • „A szupervízió módszeresen strukturált tanulási folyamat, amely a szupervizand szakmai tapasztalatára reflektál, a szupervizor a folyamat kereteiért felelős, a szupervizált pedig a tanulási céljáért.”

A szupervízió célja, formája és tartama

A szupervízió célja a szakmai kompetencia növelése, kooperáció és hatékonyság fejlesztése.

Elősegíti az intervenciós lehetőségek tudatosítását és támogatja a kapcsolatok és munkaköri rendszerek hatékony együttműködését.

A szupervíziós ülések kéthetente történek, vagy csoportos, vagy team, vagy egyéni formában.

Egy másik forma, amikor havonta egyszer, de 2x2 ülésben zajlik a folyamat.

Projekt kísérés, vagy krízis esetén ha szükséges lehet gyakrabban is összejönni.

Szupervízió alapú coaching 

A coaching egy megoldás-orientált tanácsadási módszer olyan személyeknek, akik a nyilvánosság középpontjában állnak és vezetői feladatokat látnak el – például gazdaság, politika, adminisztráció, művészet, tudomány, kultúra, vallás, sport területén.

A coaching támogatja:

  • fontos feladatokra és eseményekre való intenzív előkészülést
  • új követelmények miatt szükséges új stratégiák kifejlesztését
  • nagy tanulási feladatok megfogalmazását és végrehajtását
  • a saját szerepkör és karrier tudatos alakítását
  • az egyéni sikerek biztosítását
  • a Burn-Out és Mobbing elhárítását.

A coaching három fő területe a vezetői coaching (executive coaching), az üzleti coaching (business coaching) és az életvezetési coaching (life coaching). Időnként nehéz egyértelműen megkülönböztetni őket egymástól, mert a témák között lehetnek átfedések.

A szupervízió rövid története 

Amerikában a szociális munka kezdeteivel indult el a szupervízió a fejlődés útján.

Mary Richmond, aki egy jóléti szervezet munkatársa volt, kezdett el foglalkozni a segítségnyújtás elméletével. Ő volt az egyéni esetkezelés (case work) megalapozója és a szupervízióé is. A szupervízió, mint adminisztratív kontroll jelent meg, célja pedig a hatékony és eredményes szakmai munka elérése volt. A szupervízió funkciója ezután képzési elemekkel bővült, a fejlődés, valamint a szakmai kompetencia elsődleges forrásává vált.

A szupervízió elsősorban az esetre vonatkozott, fókuszába az esetkezelést végző került.

A hierarchikusan kifejlett minőség-ellenőrzés (supervision) és alkalmazása jellemző a munkában, másrészt a kollegiális tanácsadás (consultation).

A szupervízió pszichologizálódása az 1920-as évektől indult el, amikor Freud és tanítványai (Ferenczi, Rank) a fasizmus elől Amerikába emigráltak. A pszichológusok és orvosok a szociális munkába kapcsolódtak be, mivel saját szakmájukban nem praktizálhattak.

Megjelent tehát a szupervízió adminisztratív és képzési funkciója mellett a szupportív funkciója is, amely esősorban a szupervizáltaknak segít a munka okozta stressz és problémák feldolgozásában.

Az 1920-as évektől az 1950-es évekig a szupervizált fejlődése került a szupervízió fókuszába. Nem sokkal később az USA-ban bevezetésre kerülő szociális törvény jelentősen megváltoztatta a szociális segítés beavatkozásának módját és irányát. A pszichoszociális megközelítés került az esetkezelés előterébe.

1945-ig csak Amerikában létezett szupervízió, majd az 50-es években hozták be Nyugat-Európába (elsőként Hollandiába), mint a Marshall-terv oktatási programjának egy komponensét.

A szupervízió Hollandiában nagy átalakuláson ment keresztül. Az adminisztratív-kontroll funkciót a hatékonyabb tanulási folyamat érdekében véleményük szerint ki kell hagyni. A szupervízióban a szupportív funkcióra tették a hangsúlyt. Megindult Hollandiában a szupervizor képzés önálló, intézményi formája.

A szociális munka professzionalizálódásának folyamatában kialakultak a nagy szakmai szervezetek, előtérbe került a képzési és ellenőrzési feladatok szupervízióban való szétválasztása.

A szupervízió Hollandiából terjedt át Európa számos országába (Belgium, Németország, Svájc, Ausztria, Franciaország, Spanyolország).

Az 1960-as évek végére általános felismeréssé vált, hogy a szupervízió – bár vannak szakmaspecifikus vonásai, – olyan komplex megközelítés és diszciplina – amely szinte egyedülálló hatékonyságú a szakmai és a személyi kompetencia fejlesztésében.

Az európai szupervízió elméleti és gyakorlati fejlődésének fő szempontjai a szakmai hozzáértés fejlesztése, ami mint tanulási feladatként van megfogalmazva.

A 70-es években Európa számos országában kidolgozták a posztgraduális képzés keretein belül zajló szupervizor képzést. Ezzel jött létre az a szakmai bázis, amely lehetővé tette az önálló identitás és a szakmai specializáció kialakulását.

A fejlődő szupervízió elméletei gazdagodtak (szociológiai hatás), tovább differenciálódtak, amely lehetővé tette a szupervízió sajátos, helyi arculatának megjelenését mindenütt.

A szupervíziós megbeszélések középpontjába az eseten, az esethozón, az esethozó fejlődésén túl bekerültek az intézményi és más, a szociális munka, illetve a segítő munka környezetét illető szociológiai összefüggések is.

A 80-as évekre kialakulnak a szupervízió integratív modelljei, amelyek magukban foglalják a szociológiai és pszichológiai elméletek hozadékait is. Ismét középpontba kerülnek a pszichológiai módszerek, amelyeket indokoltak a stresszről, és a kiégési szindrómáról (Burnout szindróma/kiégési szindróma) szóló kutatási eredmények. Ezek az eredmények igazolták azt a feltevést is, hogy a segítő foglalkozásokban hosszú távon nem lehet eredményesen megfelelő támogatás nélkül dolgozni. Tehát a szupervízió egyrészt a szakemberek támogatás iránti szükséglet igényeként (prevenció), másrészt a minőségbiztosítás módszereként jelent meg a szakmai köztudatban.

A módszerekben is változás következett be, a korábbi főként egyéni, kétszemélyes felállás mellett megjelentek a csoportos, team, peer és egyéb csoportos szupervíziós munkaformák is, amelyek elterjedtek az egyéni szupervízióval szemben.

A 90-es évekre a szupervízió önálló szakmává, diszciplínává nőtte ki magát, amely mindenféle segítő kapcsolati munkában a szakmai kompetenciafejlesztés leghatékonyabb módszerévé vált.

A szakmai identitás fejlődésének és a piaci keresletnek az egymásra hatásaként jelentek meg új formátumú szupervíziók is, amelyekre a humán ellátó területeken túl az ipari, gazdasági szférában is van igény.

Irodalom, jegyzetek, források 

Forrás

Külső hivatkozás

Irodalom

  • Wiesner Erzsébet - Bagdy Emőke: Szupervízió Print-X Kft. 2005. ISBN: 9638654554
  • Kovács Győző: A telefonos lelkisegély szolgálatok képzése és szupervíziója a pszichodráma alkalmazásával in: Animula, Zseni A. (szerk.) (2000): Lakjuk a házat, Pszichodráma a gyakorlatban V.[1]